Jake élete

Előszó

A történet egy mai napi fiúról szól, akinek a dolgai sokszor balúl sülnek el, először is elfelejti , hogy tesztet irnak, aztán otthon hagyja a füzeteit, két intőt kap az első nap és még rengeteg minden. Méghozzá ott van Sarah is aki úgy tesz mintha utálná, de közben nagyon is szerelmes Jake-be. A szünidő előtt sok minden történik : kiderül, hogy lesz sulibál, jön egy új diák Lindsy és az is, hogy Steve mit titkolt. A sulibálon meg Lindsy és Sarah között kitör a harc, mikor Lindsy lecsap egy pofont Sarahnak, sarah kifut a teremből. A többi meg persze kiderül a könyvben 

I.fejezet - Mit sem lehet tenni

Hétfő van. Mi is lehet rosszabb egy hétfőnél. Egy teszt. Legfeljebb az lehet rosszabb.  Itt van, és itt van az is, a legrosszabb nap. Jake kora reggel jön rá, hogy nem is tanult a felmérőre, félt, hogy elrontja, ezért gyorsan utánanézett, de sajnos azt se tudta, hogy hol van a füzete. Csak kereste, majd ráeszmél ,hogy már el is késett a suliból. Inkább maradna otthon, de milyen indok lenne az, hogy véletlenül elkésett? Muszáj volt menni. Mire odaért a tanárnő intőt adott a késésért, de csak ezután jött a legeslegrosszabb. A tanárnő kiossza a felmérőt, Jake belenéz és elsápad. Semmit sem tud! Próbált lesni másról, de nem tudott, ugyanis a tanárnő nagyon szigorú volt, mindenkire figyelt, olyan mintha hátul is lenne szeme. Húsz perc után be is kellett adni, Jake tök üresen adta be, volt rá firkálva valami, de az sem jó. Ezután jött a másik balszerencse: kiderült ,hogy otthon hagyta a füzeteit és a tanárnőnek nem is jelentette. Mi lesz most? Hagyja hátha nem jön rá a tanárnő, de hiába. Mikor gyakorolni kezdtek mindenkinek ellenőrizte a füzetét, hogy itt van-e. Mikor Jake-hez ért rögtön elkezdett kiabálni. Persze Jake ehhez már hozzászokott , nem először hallotta ugyanazon szavakat: ,,Te mit képzelsz,hogy otthon hagyod a füzetet és nem is jelented? Még egy intő!’’ . Jól is kezdődik a mai nap. Első óra, de már két intőt is kapott. Jött a második óra. Testnevelés. Futni kellet, de két kört a nagy pálya körül. Már a második körnél csak sétált. Na és jött a foci. A labda épp felé tartott , mikor el akarta rúgni egy másik csapattag beleütközött, és mindketten végiggurultak a pályán. Jake alig tudott felállni, tipegve sétált be a harmadik órára. Jelenteni kellett megint és minden következő órán az otthon hagyott füzeteket. Mire hazaért eszébe jutott, hogy két intőt is kapott, nem akarta megmutatni a szüleinek, nehogy valami baj legyen. Kikérdezték ,hogy mi-hogy volt a suliban. Jake a szokásosat mondta: ,, Minden rendben’’. Persze jól tudta ,hogy hazudott, nem tehetett mást. Ebéd után elkezdett tanulni. Közben a mobilján üzenetet kapott. Visszairt, aztán teljesen elragadta az sms irás. Akkor hagyta abba, mikor már lemerült a telója. Felteszi töltőre, megnézi mennyi az idő, és teljesen megijed. Este nyolc, és még semmit sem tanult? Na ez a nap eléggé balszerencsés Jake számára. Tanult tovább, amikor hirtelen elaludt. Éjfél körül felébred és lefekszik aludni. Reggel újra a füzete után kutat. Mindez hiába, mert megint nem találta, de inkább sietett , nehogy megint elkéssen. A suliban ébred rá arra ,hogy otthon hagyta a mobilját. Még ilyet! Már sok mindent hagyott otthon: könyvek, füzetek, tolltartók, iskolatáska....., de a legfontosabbat még soha nem hagyta otthon! Hogy lesz meg a mobilja nélkül? Ki fog készülni!

Hamar elment a mai nap. Legalább nem kapott semmi rosszat, a felmérőt is megúszta, mivel nem volt a tanárnő. Egyszer szerencse, egyszer balszerencse, de neki inkább mindig balszerencse-egyszer szerencse. Eléggé nehezek voltak a mindennapjai. Oly sok idő után eljött a péntek, és a hétvége is, végre pihenhetett.

II. fejezet – Ted tőlem kér segitséget

Eljött a hétvége. Sajnos Jake rádöbben, hogy nagy tesztet fognak megint irni. Lazitani akart, semmi kedve nem volt a tanuláshoz. Úgyis szombat van. Egész nap tévét nézett, játszott, mobilozott. Délután kap egy üzenetet: Varlaktegedaparknal. Ted hagyott neki üzenetet ,mivel ő szokott egybe irni. Hát délután összekapta a holmiját és indult is. A parknál ott várja Ted és Sarah. Sarah? Mit kereshet itt? Nem beszéltem vele már rég, mit mondjak neki? Hát a beszéd hamar elkezdődött:

- Szia!

- Csá, miért hivtál?

- Beszélnem kell a hétfői felmérőről…..

Jake erre elkezdte Sarah-t bámulni. Rámeredt a tekintete.

-        Hallasz Jake? Jake?

-        Igen …….

Súgott valamit az orra alatt, de teljesen el volt tévedve azt se tudta, hogy hétvége van-e vagy egy olyan amit ,,suli,,-nak hivnak.

-        Tudnod kell, én és Sarah…..

Aha! Megvan ,hogy mit keres itt Sarah. Csak nem? Lehetséges?

-        …….Sarah és én semmit se tudunk a matekról, szeretnénk ,hogy segitenél.

Én? Először megijedtem, hogy van valami közte és Sarah közt, aztán elkezdi a matekot. Hétvége van! Ne tanulásról kelljen beszélni!

-        Én?! De hiszen én se tudok semmit belőle!

-        Badarság! – vágta közbe Sarah. – Hogy tudna ő segiteni? Azt se tudja miről van szó!

Erre elpirultam. Nagyon mérgesen nézett rám, nem értem miért.

-        De Sarah kéne a segitség vagy megbukunk! Akarod vagy nem? – Ted folytatta Sarah-val a harcot, mintha meg se hallották volna, hogy mit mondtam.

-        Egy mukkot sem tud! Előbb irok elégtelent, mint ezzel a………. – ilyenkor elhallgatott majd, nagy lélegzetet vett, és folytatta: tanuljak!

Elsápadtam. Mire feleszmélődtem, Sarah sehol.

-        Na akkor segitesz?

Néztem rá, arra a süketre aki nem hallotta azt, hogy ,,nem tudok semmit!’’. Csak folytatta tovább.

-        De hisz….de hisz…én nem tudok semmit.

-        Semmit?! Akkor hogy irtad meg a legutóbbi felmérőt jelesre?

Megmeredtem. Jelesre? Hiszen semmit sem irtam rá, hogy lehetett jeles?!

-        Én jelesre?

-        Igen.

Elcsodálkoztam. Most vagy én hallok rosszul, vagy a felmérő cserőlődött be, vagy félálomban mindent tudtam volna? Nem. Az nem lehet!

-        Ki mondta neked, hogy jeles? Ki se osztotta.

-        Dehogynem. Nekem azt mondta, adjam oda neked és mondjam meg, hogy jelest kaptál és gratulál.

-        Mi van?! – néztem rá, mintha hazudna.

-        Igen,igen itt is van elhoztam, látod?

Átnyújtott nekem egy felmérőt az én nevemmel. De ez nem lehet az enyém. Én nem irok igy. Várjunk csak…..hisz ez a Steve irása!

-        Na?

Megnémultam. Steve szándékosan kicserélte volna a neveket? Mit tett ő érte? Mit tett olyat, amiért ezt érdemelte? Persze örült, hogy jeles, de hogy nem ő irta….

-        Ömmm…….igen…..tényleg az enyém……..

Nem akartam elmondani az igazat, mert a végén mindig engem hibáztatnak.

-        Eltértünk a lényegtől, nos: segitesz akkor?

-        Még meggondolom.

Elpakoltam, és haza indultam. Tovább gondolkoztam azon, mi legyen ezzel a jelessel. Mondjam meg? Vagy tartsam meg? Várjunk csak….. hisz én is az én nevemet irtam a sajátomra, akkor két felmérőn van a nevem? Ezt nem értem. Na de mindegy a lényeg az, hogy megvan életem első jelese.

III. fejezet: A csoportos lesi nap

Hétvégén csak azon tűnődtem, mit kezdhetek azzal a jelessel. Egyszerűen ez nem hagyott nyugodni. Elhatároztam végül is: hagyom, nem szólok senkinek.

Hétfő. Matek. Teszt. Nekem végem.

A másik osztály hamarabb irta meg, szóval volt időnk lelesni. Szünetben az egész osztály kiszalad, mint egy csorda, aki éhezik az ötösre. Aztán bejönnek. Mindenki : tollat elő, papirt elő, eredményeket leirni! Tisztára mint egy katonaság adta volna ki a parancsot és mindenki hibátlanul teljesitette volna a feladatot. Én is a katonák között voltam. Valahogy közéjük tuszkoltam magam, érkeztem leirni . Becsengettek. Nem érkeztünk kiszámolni, persze egy az, azt se tudtuk, hogy kell. Erre mindenki Steve-re néz. Ő tudja. Ő az aki mindenkin fog segiteni. Valaki hátul ránézett végighúzta az ujját a nyakán. Ez azt jelentette nálunk, vagy segitesz, vagy meghalsz. Nehéz napja lehetett szegénynek. A felmérőt meg ne is emlitsük! A jelest már úgyis elbukta.

Bejön  a tanitó, kimegy a jókedv.

Szót se szól, csak leteszi a legelső padra felmérőket, hogy osszák ki: Na sertések! Zabáljatok!

Kiosszák. Ránézek. Hát ez nekem kinai!

Előveszem a lesipapirt, ugyanazok a példák, de ne ünnepeljünk, nincs kiszámolva. Steve…..Steve…

Hallatszott a padok közt. Steve amilyen gyorsan tudott, úgy segitett. Próbáltam én is szólni, de észre se vett. Két méterrel arrébb ül. Hogy az a ******. Még jó, hogy ezt nem hangosan mondtam.

Ültem. Gondolkoztam, de hiába az agyam olyan volt, mint egy üres doboz: legbelül üres, csak levegővel van tele, és ha túl sokáig nyomom kidurran.

Steve dobott valamit az előttem ülőnek. Nézem. Nem megy. A tanár köztünk járkál, ő a security guard. Hát…ez van. Sirni kezdenék ha tudnék, osztán ki nem szarja le? Hát majd a bizonyitványra is ezt mondjam, de akkor már bánni fogom sajnos. Sajnos….Sanos….Sajtos! Erre megéheztem. Én meg az az őrült kis agyam, matikán nem jár az esze, de a sajton igen. Saaaajt. Nyami! Nem is figyeltem annyira éhes volta, hirtelen nagy hangosan kimondom: - SAJT! Mindenki rám néz. Valaki elröhögi magát ,de úgy hogy a tanitó ne vegye észre.

Ránézek az órámra: 5 perc. WTF? Mennyi? Ez most komoly? Hátha megint Steve az én nevemet irja rá, jó is lenne. Hát….sajnos…ez van. A csengő megszólalt. Leadtam a felmérőt, tök ü-r-e-s-e-n.

Azon gondolkoztam, miért nem kért segitséget Ted? Most jut eszembe ő ott se volt. Vajon miért nem jött? Elkapta az iskolanáthát? Úgy mint én? És neki elhitték nekem meg nem? Minden bizonnyal… Tuti, hogy valami más indok. Elrabolták a földönkivüliek vagy mi? Jó is lenne, lecsapolnák az agyam, de abból nem lenne semmit se lecsapolni a levegőt, még azt se. Áhh…biztos beteg.

Éhes vagyok. Megnézem: otthon hagytam a tizórait. Mi a fene?! Ez most komoly? Második csapás. A következő órán bejön a tanár, irat egy röpfelmérőt: HARMADIK CSAPÁS! ÁÁÁÁ! Ezt hogy élem túl? Közel voltam ahhoz, hogy kiugorjak az ablakon.

Következő felmérő: angol.

Na erre legalább készültem. Az egyetlen amiben jó vagyok. Nah ne hazudjunk: kicsit, nah jó, iciripicirit vagyok jó.

A tanitó nagy örömmel jön be, mosollyal az arcán.

Uf. Szóval megiratja. Ő nem a diákoknak örül, hanem magának, hogy hadd kinozhassa a szegény, ártatlan gyerekeket. Kiossza, erre mindenki : telót elő!

A tanitó észrevesz egy gyereket: - Hé! Na ide azzal a mobillal! Erre mindenki megdermed és elteszi a mobilját. Ránézek a felmérőre: Nocsak, legalább az első feladatot tudom! Hurrá! Ilyen jó még sose történt velem.

Valaki jelenkezik : Kimehetek szükségre? A tanár bólint. Látszik, hogy magával viszi a mobilját. Ez nem ér! Bárcsak ne mentem volna az óra előtt. Ilyenkor nem kérezkedhetek ki, mert a besúgó- Johnson beköp, hogy már voltam. Jaj Johnsonka! Úgy kidobnálak az ablakon! Persze csak énutánam.

Lesi megy jobbról balra, balról jobbra, mintha az élet függne rajta. Sarah……Sarah….ő adja ki elsőnek.

Visszafelé menet gúnyosan néz rám. Mi ez? Valami ,,jobb vagyok nálad, he!’’ mosoly? Vagy azért mosolygott, mert titkol valamit? Miért pont rám?

Az óra véget ér. Felmérő leadva. Szabadság! Boldogság gyere haza! Yeah!

Suli után irtam Ted-nek, de nem válaszolt. Még mindig nem értem mi baja lehet.

IV. fejezet – Lógás

Hiába próbáltam Ted-nek irni, de semmi. Valami baja lehet, biztos beteg.

Nem törődtem most ezzel inkább tanultam holnapra. Elhiszitek? Én tanulni? Hát igen azért nem kéne megbukni….

A suliban csak azon törtem a fejem, hogy javitsam ki a jegyeket, hiszen bukásra állok, nem is egyből. Azért tanultam valamit, annyira nem vagyok lusta.

Be is tartottam, mindent kijavitottam amiből csak bukásra álltam, szóval nem kell aggódni, hiszen hamarosan szünidő! Jah, már csak túl kell élni ezt a napot és a többit. 

Fred megszólitott a szünetben, először arra gondoltam, hogy belém akar kötni, de teljesen nyugodtan mondta:

-        Hé, nem akarsz eljönni velünk a suliból?

Uh. Csak viccel? Akkor dermedtem meg teljesen mikor a mellette álló Sarah-ra béztem. Csak nem? A legjobb tanuló az osztályban lógna ezzel? Úgy láttam ez egy komoly ügy, szorosan mellette állt, és átkarolta.

-        Hát…..nem is tudom………

Halkan suttogtam , el akartam menni, erre megállitott:

-        Ne légy pipogya!

-        Hagyjad. – szólt közbe Sarah – Nem látod, hogy fél szegényke?

Hogy mi van? Jól hallottam? Félősnek nevezett? Ezt nem hagyhattam szó nélkül:

-        Még nem mondtam semmit se – már látszott rajtam az egyre feltörő idegesség, de aztán lenyugodtam és folytattam – nos…….akkor hát……megyek….

Fred bólintott, jelezte, hogy ez óra után találkozunk a hátsó bejárat előtt. Szó nélkül elmentek, mire becsengettek.

Életem első szökése. De izgalmas lehet, legalább már nem aggódok a jegyek miatt. Mi van ha észreveszik, hogy elszöktem? Valahogy majd kidumálom. Csak azt nem tudtam, hogy menjek-e vagy maradjak.

Óra közben üzenetem jött. Még szerencse, hogy el van némitva, mert még a tanár elvette volna a telómat. Óvatosan előkaptam a zsebemből, megnézem: Ted üzent. Na végre! Azt irta, hogy fáj a torka, és lázas, szóval nem megy egész héten. Na de volt ennél nagyobb bajom is. Kicsöngettek mire észbe kapok. Oó, eljött az idő.

Oké megtudod csinálni. Hiszen csak az utolsó két órát szököm el, abból nem lesz semmi…..

Fred és Sarah ott várt, ahol megvolt beszélve.

-        Hol késtél? A tanárok nemsokára megtalálnak minket. – vágja rá Sarah elsőre.

-        Legalább eljött, ne veszekedj – nyugtatta Fred.

A hátsó ajtót kinyitották, szétnéztek, és indultak tovább. Én szó nélkül csatlakoztam hozzájuk.

-        És pontosan merre is megyünk?

-        Majd meglátod – válaszolt Fred.

Sarah volt legelöl. Mire kiosontunk, bennem valami nem hagyott nyugodni. A hasam korgott. Ó ne! Tudtam én, hogy elfelejtettem valamit. Egy éhes hasnál nincs rosszabb.

Mentünk tovább szó nélkül. Szinte úgy éreztem, mindenki engem bámult. Féltem, inkább ne is jöttem volna el, inkább nevezzenek pipogyának, mint lógósnak. De már késő volt, már elindultunk, már messze voltunk a sulitól, túl messze. Na, ez is egy jó nap lesz.

Megállunk. Sarah körülnéz, mire én feleszmélődöm és nézem, hogy a legközelebbi parknál vagyunk. Nem mehettünk volna messzebbre?

-        Na jó… erre gyertek – suttogja Sarah.

Csak mentünk tovább aztán leültek egy lócára. Kétszemélyes volt, én már nem fértem.

-        Mit állsz ott? Nem akarsz leülni? – kérdezi Fred.

-        Nem is tudom…

Sarah máshova se néz csak el tőlem. Kissé féltem, hogy mi lesz ha hazaér vagy ha holnap beér a suliba…

-        Ne üljünk itt némán mondjatok valamit! – szólt Fred.

-        A mai napról tényleg sokat mondhatunk… - válaszolt Sarah.

-        Ugyan Jake , gyerünk szólalj meg!

-        Fred, hagyjad békén, amúgy is csak azért jött, nehogy ,,mintadiáknak,, nézzék.

Engem? Mintadiáknak? Ne viccelj.

-        Őt? Annak? XD Majd kiugrok a helyemről. – nevette el magát Fred.

-        Na jó, ismerjük be, senki se jobb nálam az osztályban. – Sarah erre beképzelt mosollyal az arcán szólalt meg, mintha ő mindenkinél nagyobb lenne, pedig csak nálam az…

-        Tereljük a témát….nos Jake, mi volt azzal a matekkal?

Miiiiiiii? Honnan a csudából jöttek rá? O:O Én képzelődöm? Vagy az éhség már túlságosan erős lenne?

-        Hallod Jake?

-        Igen,igen hallom… - szóltam be végre.

-        Na akkor mi volt a matek felmérővel?

-        Igen Jaky mi volt? – szólt közbe Sarah.

-        Semmi…csak az,hogy….megirtam jelesre!

Nagy erősen kimondtam a hazugságot, de úgy éreztem, hogy kezdek formába jönni.

-        TE?! Jelesre? Pfff xD nagyobb esély van rá, hogy Johnson elhallgasson egy lopást, minthogy te jelesre irnál felmérőt! – nevetett gúnyosan Sarah.

-        Miért? Talán nem hiszel nekem?

-        Nem, persze, hogy nem!

-        Hogyan………..hogyan bizonyitsam be?

Majd el kezdtem pirulni, pedig jól tudtam semmilyen bizonyitékom nincs, főleg ha Sarah rájön, hogy ki irta azt a ,,jeles,, felmérőt, mivel minden diák irását ismeri.

-        Mutasd azt a tesztet!

Kivettem a táskából, már majd kint volt, mikor eszembe jutott!

Húztam kifele lassan aztán szándékosan belejtettem a mellettünk lévő tócsába, nehogy rájöjjön.

-        Kétbalkezes… - vágta á Sarah.

A nap hamar elment , már otthon voltam.

V. fejezet  - Újra suliban

Itt a leszámolás napja. Mit fognak szólni a lógásról? Talán nem veszik észre? Jó is lenne.

Bejön a tanár, semmit sem szól. Csengetés előtt viszont megszólal egyenest rám nézve:

-        Jake, a tegnapiról szólva……..

Juj! Éreztem, hogy ver a szivem.

-        …….Steve elmondta, hogy beteg voltál és hazamentél, jól vagy?

Hogy, hogy mi van? Steve megint intézkedett vagy mi? Mi ez egyáltalán? Semmit sem értek.

-        Igen, már jobban vagyok…….

Sziszegtem. Steve úgy tett, mintha mi sem történt volna. Szünetben próbáltam elérni, de semmi. Aztán összefutottam Freddel és persze Sarah-vall…

-        Mizu Jake? Na mi volt kaptál büntit? – szólt elsőnek Sarah.

-        Képzeld nem kaptam!

Erre megdermedtek, mintha hazudnák. Pedig most tényleg nem hazudtam.

-        Az nem lehet, Fred is kapott! 

-        És…….te nem kaptál Sarah?

-        Én? XDDDDDD Persze nagyon fogok, amikor ,,sérthetetlen,, vagyok :P

Pffff. Hát ez jellemző Sarah-ra. A tanár lánya S-O-S-E-M kap büntit.

-        Na, de te miért nem kaptál? – szólalt meg nagy sokára Fred.

-        Hát, valahogy kidumáltam…

-        Mint mindig? :DD

-        Aha, mint mindig…

Utolsó szünet. Péntek .Végre boldog vagyok, de valami mindig nem hagy nyugodni…

Körülnézek, amint meglátom Steve-t és odasietek hozzá.

-        Hé Steve, mi volt ez a ,,beteg volt és hazament,, ügy rólam?

Steve nem válaszolt.

-        Kérdeztem valamit!

-        Csak, mert jól tudok hazudni J

O:O na erre nem számitottam. Még mindig nem kaptam meg amit akartam!

-        De miért pont velem?!

-        Nemcsak veled, másokkal is. Ez olyan ,,átlagos,, nálam. Csak szeretek segiteni.

-        Az segitség, hogy nem én állok ki magamért? Mit fognak mondani, hogy gyáva vagyok?

-        Én ezt nem mondtam…lehet, hogy azt, hogy félős kis nyuszi vagy :cccc

Nem hittem el amit hallottam. Ennyire nagypofájú lenne?

-        Te most….

-        Igen, igen azt mondtam, jól hallottad kis tütyümütyü :DD Na húzz el mielőtt szólok a tanároknak zaklatásért. :P

Szinte azt hittem csak álmodok, de nem kiderült, hogy végig titkolta az igazi személyiségét, és még mindig titkolja.

-        Ha ezt megtudják a haverjaid, nagyot fognak nézni! – vágtam rá dühösen!

-        Ugyan miért hinnének egy ,,ilyennek,,?

-        ……..mit……..mondtál?

Már majdnem kijött a számon, de nem hagyhatom, hogy ez a nagypofájú kis beteg állat kihozzon a sodromból.

-        Na mi van? Lefagytál vagy mi?

-        Tudod, mit….nem érdekelsz!

Erre megfordultam és továbbmentem. Steve még persze pofázott, de meg se hallottam. 

 

 

 

Oldal: Jake élete
Saját Regényeim, Verseim - © 2008 - 2024 - sajatregenyeim.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat